Szeretném hinni, hogy szereti a Diósgyőrt. Szeretném hinni, hogy komolyan gondolja azt, hogy meghatja őt az a szeretet, amit kap a miskolci szurkolóktól. Szeretném hinni, hogy Sisa Tibor több, mint egy zsoldos, de nem tudom. Ha a szívemre hallgatok, csak gondolom, ha eszemre, akkor kimondom. Sajnáljuk, de nem siratjuk.
Minden idők egyik leggyengébb diósgyőri edzője után ősszel minden idők egyik legjobb edzője kapta meg a DVTK kispadját: Vágó Attilát Sisa Tibor váltotta.
A jó hírek megelőzték a szurkolók körében Tanár Úrnak szólított futballszakembert, aki az U19-es EB-n az idén nyáron bronz érmet szerzett Németh Krisztiánékkal. Van ez úgy a magyar futballban, hogy egy erős évfolyam csodát tesz (1984: EB-arany, 1996: olimpiai részvétel, 2008: U19-es bronz), de aztán mindig böjt következik. A legutóbbi csoda fő karmestere Sisa Tibor volt, a szurkolók elismerték szakmai felkészültségét, s nagy várakozással és szeretettel fogadták. Komolyan hittek abban, hogy a Tanár Úr vezérletével a DVTK 2010-ben esedékes 100 éves centenáriumára csak összejön végre egy normális csapat. Nem kell, hogy bajnok legyen, de tereljen ki 10-15 ezer nézőt, mint a régi szép időkben. Ideje volna!
Kicsit furcsa volt, hogy a Tanár Úr többször is nincstelen csóringereknek titulálta a diósgyőri közönséget, de ritka módon, még ezt is elnézték neki. Jól van, mondták, Nógrádból jött, kis falu, leárnyékolja a sötét szlovák határ, oda a hírek 20 év alatt sem jutnak el. Szeretjük, csak szállítsa a győzelmeket és ne nagyképűsködjön a semmire, ahogy a fél magyar edzői kar. Mert szakmai tudása kiemeli a gyenge magyar mezőnyből, úgyhogy neki még lenne is mire növelni az arcot. Mégis szerényen tette a dolgát, becsülettel, profi módon, annyira, hogy a DVTK-val a bajnokot is legyőzte Debrecenben. Ittléte alatt páratlan szeretet és ragaszkodás vette körül Diósgyőrben, talán túl sok is, a fene tudja.
Aztán elmúlt november, december és jött a január, amikor Sisa Tibor felrobbantotta a szaros bilit: nincs pénz, lelépek! A város felhördült, a csapatot tulajdonló nagy építőipari vállalkozást, a Szeviépet komolyabb alakulatnak gondolták. Sok drukker morgott a foga között, hogy a Baranyi, a góré, na, az nem különb a Reszelinél, de talán még a Hubicsáknál sem.
Sisa tehát váratlanul szerződést bontott, és elárasztotta a médiát, hogy ne haragudjanak rá, szereti a Diósgyőrt és jól érezte itt magát, de nincs pénz. A szurkolók viszont azonnal üzentek neki, hogy ne menjen, lesz pénz, a küszöbön az új helyi szponzor, álljon már le, nem hagyhat itt minket! A sokk végigsöpört a városon, s még aznap felkerekedett az új főszponzor, a polgármester, a játékosok, az ügyvezető, másnap a szurkolók, majd a helyi sportújságírók, egy emberként mindenki, aki számít, mind-mind elmentek hozzá Ludányhalásziba, kérték, ne menjen, mit akar még???
Keddig ígért választ. Döntött: nem. Nem, mert már kimondta, elmegy, nem jön vissza. Elregélt pár kötelező kört a kimondott szóról és a hitelességről, de valahogy mégsem állt össze a kép Sisa Tibor hitelességét illetően. Hitelességét akkor vesztette el, amikor azt mondta, hogy akkor kedden dönt újra, majd elkezdte adni az interjúkat, dícsérve mindenkit Diósgyőrben. Ő mindenkit szeretett, szerette azt a futballközeget, ami itt volt Diósgyőrben, de természetesen, mint minden megpattanó zsoldoskatona, főleg a szurkolókat. És tényleg, higgye el mindenki, hogy nagyon jól érezte magát, mint másutt még soha, semmikor, satöbbi satöbbi. Hallottunk már ilyet Varga Zolitól (ex-FTC) is, pedig ő aztán... Közben lett pénz is, a játékosok is megkapták elmaradt bérüket, rendeződött a klub anyagi helyzete, és már csak a keddi döntésre várt mindenki, ami, tudjuk, nemleges volt. Ha minden frankó, akkor miért a leléc?
Nincs őszinte magyarázat. Elment egy újabb zsoldos Diósgyőrből, három rövid hónapot volt itt, az élet megy tovább.
Már melegít a következő, Gálhidi a jövő héten élére áll a diósgyőri seregnek.