Nem az a kérdés, miért kapott ki a Diósgyőr, hanem az, hogy miért nem nyert. Két tavaszi meccs, két vereség, de mentsük fel a borsodi csapatot, hiszen a tavaszi szezon elején Magyarország két legjobb csapatával játszott. Ám a most szombati meccs nyerhető is lehetett volna, a kudarc fő oka a középpálya gyenge teljesítménye volt. Talán nem kellett volna Lipuszt és Ivancsicsot elküldeni...
A Diósgyőr a meccs elején valóságos életveszélyben volt, a két csapat között osztálykülönbség volt a játékot illetően. A mieink a félpályáig sem tudták elpasszolgatni a labdát, míg a Videoton többször is lendületből vezethette rá a labdát a diósgyőri védelemre. A csapat az előrejátékon ívelgetésekkel próbált javítani, és negyedóra kellett ahhoz, hogy egy kissé kiegyenlítődjön a játék.
A DVTK azért nem nyerhetett szombaton, mert a középpályán hihetetlenül körülményes és lassú volt a játéka. Még a 10-20 méteres passzokat is felemelték a hazai középpályások, ami két dolgot eredményezett: az ellenfél védelme rendre felállt és a labdát kapó játékos is kapott egy odaérő védőt a nyakába, aki általában el is vette a magas labdát csak lassan megszelidítő focistától a labdát. Rendre odalettek a hazai támadások, érthetetlen, miért nem a földön passzoltak a mieink a mezőnyben, miért emelték fel a labdát feleslegesen. A magas labda lassú, s lekezelése is lassú, a támadások a középpályán rendre lelassultak és elhaltak. Részsikerek általában a szélen vezetett támadásokból születtek. Már a szünetben észre kellett volna venni, hogy a magas középpályás-passzokon mennek el a támadások, s így nem lehet eljutni az ellenfél kapujáig - de még a tizenhatosáig sem. Egy gólt be lehet kapni a bajnokaspiránstól, de hazai pályán lőni is lehet egyet-kettőt. Inkább igaz a szombati meccsre az, hogy nem nyertük meg, mint az, hogy kikaptunk, még akkor is, ha végül is kikaptunk.
Többet kell tenni a győzelemért, és máshogy kell muzsikálni a középpályán, ott vonható le a legtöbb tanulság. Elmondhatjuk, hogy a jövőben a diósgyőri győzelmekhez a piros-fehér középpályának kell feljavulnia.
Az őszhöz képest nem lépett előre a DVTK, s harcosságban - ha a két első őszi meccset veszem összehasonlítási alapul - még némi visszalépést is felfedezhettünk. Mindkét meccset a második félidőben veszítettük el, holott ősszel akkor játszottunk jobban, a fiúk küzdöttek az utolsó pillanatig, s meg is lett az eredménye. (A Debrecen ellen a 90. percben lőttük a győztes gólt, míg a Videoton ellen 0-2-ről egyenlítettünk a meccs végén. Más kérdés, hogy egy balszerencsés, utolsó utáni pillanatban lőtt góllal akkor is a Videoton nyert 3-2-re.)
A tegnapi játékból hiányzott a lendület és az átütőerő. Talán majd legközelebb. A szurkolás isteni volt, a tűzijáték és a koreográfia szintén, a lelátói műsor méltó volt az ünnephez. Hajrá Diósgyőr!